Vissza a gyökerekhez. Huszonöt éven át ettem a hazait, ráuntam és kísérletezni kezdtem. Most, hogy pár éve csak hétvégente élvezem anyum/apum főztjét hébe-hóba visszakacsintok és kis telefonos egyeztetés után elkészítem.
Egy csomag frankfurti virsli, fél kg kelkáposzta, fokhagyma(ízlés szerint), 4-5 kisebb krumpli, 2 evőkanál zsír, két evőkanál liszt, só, bors, majoránna.
A káposztát 5 centis kockákra vágom, - a torzsát és a külső leveleket eldobom, - bő sós lében megfőzöm. Ha megfőtt leszűröm, mert az első lé puffaszt. Kifutós nagyon, plusz könnyű, meg tele van levegővel, szóval fedő az kell, és minimum hallótávon belül kell maradni.
Ez nálunk így néz ki: kimegyek a konyhába, felveszem a fogókesztyűt, felemelem a fazekat, majd leteszem és megköszörülöm a torkom:
- Istvááááán?
- Igeen?
- Tudsz jönni? - kétségbeesetten.
- Jövök. - sóhaj.
Mosolyváltás.
- Leszűröd?
És a hős férj megteszi.
A leszűrt kápit bő vízzel felöntöm, újra sózom, és hozzáadom a felkockázott krumplit, felkarikázott virslit. Addig főzöm, hogy a krumpli megpuhuljon. Ez nagyon fontos, mert utána berántom, és ha még nem volt puha a krumpli, soha nem is lesz az. Míg fortyog a leves, elkészítem a rántást: felhevítem a zsírt és beleteszem a lisztet, ezt aztán kevergetem, hogy le ne égjen. A liszt először megsárgul, aztán kifehéredik, ekkor hozzáteszem a fokhagymát. Ízlés szerinti állagban (apróra vágott/ szeletelt/ nyomott/ granulált). És, mint említettem, amikor a krumpli jó, hozzákeverem a leveshez. Rottyan még párat és kész is.
Körülbelül hat tányér lett belőle.
