Nem vagyok egy ijedős típus, ha a konyháról van szó, (mosogatást leszámítva), de ettől már azóta féltem, hogy eldöntöttem, elkészítem. Már csak azért is, mert soha életemben nem csináltam karamellt, hiszen nem szeretem. Ez pedig cukorfőzés a javából!
A receptet sok társa közül, kommentek alapján választottam. Körülbelül egy hónapja készültem rá, hogy végre nekifogjak. Igaz, egyeztetnem kellett az itthoniakkal is, hiszen asztali robotgép híján a vége magánszámból négykezes produkcióvá válik. Heroikus küzdelmem végül avatott szakemberek által tesztelt (még Édesapám is megkóstolta pedig ő nem szereti az ilyen nyilem-nyalom dolgokat) kb 60 dkg pillecukor lett.
A hozzávalók:
400 g kristálycukor;
1 ek kukoricaszirup (sk készítettem, a 45 perc nem elírás!);
2x150 ml víz (nincs laboreszközünk, az eredeti recept 295 ml-ert ír kettéosztva, nem ezen a 2,5-2,5 ml-en fog múlni);
25 g színtelen, natúr zselatin (nem kell a csillagászati árú lap);
2 tojásfehérje;
5 ml vanília aroma (érzéssel, :) amúgy kb. 1 tk)
kb 120 g kristálycukor hinteni
ételfesték opcionálisan a kívánt árnyalatig ((a kék általában intenzív, kevés is elég, a piros szokott trollkodni, van, hogy rengeteg kell belőle))
kell még: kell két kicsi fazék, v lábas, ki hogy hívja, én spéci egy fél lityós lábast és egy ugyanekkora bádogbögrét használtam, kell még spatula, egy kb. 30x30 cm-es magas falú (5-10 cm) tepsi; amit nem ajánlok az a fakanál, jobb az evőkanál, és kézi vagy asztali robotgép és egy nagy keverőtál lusta vagyok lemérni, de olyan 4 literes körüli a mienk. Nem árt még valami, ami oszlatja a hőt. Mi még hőskori azbesztet használunk, Istvánéknál vaslap van a gázrózsa felett. Amennyiben kézi robotgép van csak otthon, úgy, mint nekem is, nektek is toborozni kell egy lelkes segítőt, Édesanyám örömmel csatlakozott a projekthez.
A tepsire még annyiban visszatérnék, hogy tényleg majdnem mindegy, a miénk kb. 30x40-es és olyan másfél-két centi magas lett a kulimász. Értelem szerűen a kisebb tepsi magasabb pillét ad, de valószínűleg több száradási/kötési időt is jelent.
Kukoricaszirup kitérő: Mint ahogy arra már a linkből is következtetni lehetett, nem nagyon lehet kis hazánkban kukoricasziruphoz jutni, így azt múlthét szombaton el is készítettem. A 45 perc pezsegve forralás pont jó volt arra, hogy megpucoljak jó másfél kiló gombát (családi szokás, nem nyitok vitát :) ). A youtube videó kommentjeiből kiderült, hogy ezt igen sokan leégetik. Én akkor paráztam nagyon, amikor a citromsavat beletettem, ugyanis egy időre opálossá vált. Nem kell megijedni, ez úgy vélem normális, a végeredmény tekintetében legalábbis arra következtetek, hogy az. :) Cukorról lévén szó én nem fedtem le az edényt, hogy lássam, hogy mi történik az oldattal. Nem is égett oda és nagyon jó volt nézni, ahogy pezseg a szódabikarbónától. Én mondjuk kevergetni is elfelejtettem, annyira izgultam közben, de 8-10 perc alatt, kevergetés mellett abbahagyja a pezsgést.
És a várva várt pillecukor: Sokaknak valószínűleg nem újdonság a házilag készített pillecukor, nekem be kell valljam egészen egy hónappal ezelőttig meggyőződésem volt, hogy féltve őrzött gyári titok. Születésnapos Kedvesem, István, nagy örömére nem az, már csak azért is, mert egyébiránt, lehet be kellett volna érnie a boltival. :C Nincs kedvem kiszámolni, melyikkel járok jobban, az sk. pillecukor nagy előnye viszont, hogy tudom mi van benne. :)
A szirup utáni hétfőt végigidegeskedtem, csak kedden délután, voltunk mindketten bevetésre készen. Mondanom sem kell, hogy meló után már igencsak készen voltam idegileg, tudtam, hogy sikerülnie kell, mert nincs rá több napunk hétvégéig, amikor is csomagolva le kell szállítani az ünnepeltnek.
Beleöntöttem a bádogbögrébe a cukrot, rácsorgattam a szirupot és a 150 ml vizet forrón öntöttem a dologra. Majd kis lángon addig kevergettem, míg felolvadt. Itt jött egy kis probléma, mert elbizonytalanodtam a hőfokot illetően. Ezalatt arra is rá kellett jöjjek, hogy csak egy tasak 20g-os zselé van otthon vagy választhatom az 50gos cukrozott főzés nélkülit... Ettől azért rendesen felfokozott idegállapotba kerültem. Végül megszavaztuk, hogy jó lesz a 20 g-os.
A lábasba vizet öntöttem és mivel nincs 500°C-ot mérő cukrászhőmérőm egy kedves kommentező tanácsát megfogadva a következő dolgot csináltam. Először is kijjebb nyitottam a gázt, mert 270-300°C-on kell forralni a cukrot és, amikor úgy éreztem, hogy már elég szép égési sérüléseket szerezhetnék, a kevergetéshez használt evőkanállal ügyesen a vízbe cseppentettem a forró cukorból. Célszerű minél alacsonyabbról cseppenteni, a fém lábas azért jó, mert utána ki lehet sikálni dörzsi-szivaccsal és jól megfigyelhető a következő jelenség. Amikor először cseppentettem, a cukor szinte rögtön szétterült és pillanatok alatt fel is oldódott a vízben. aztán ahogy egyre forróbb lett úgy lett egyre érdekesebb a csepp. A szétterülés egyre lassabb volt, majd jött a melegedő lávalámpa fázis, a csepp teteje a felszínen maradt és egy mintegy elnyújtott homokóra leért az edény aljára (olyan 2 centi mély víz volt benne). Aztán létrejött az amire addigra már körbeálltuk a tűzhelyet a szüleimmel: a cukor szabályos gömbbé összeállt, ahogy vízbe ért. Le is vettem a lángról. Megjegyezném, hogy nem maradt gömb, ahogy leért az edény aljára szép lassan kiterült. Gyorsan elsikáltam a lábast, a cukrot körömmel vakartam le, olyan állaga volt mint, egy puha rágóguminak.
A lábasban gyorsan összekevertem a zselét a 150ml vízzel és a tasak alapján addig hevítettem, míg elolvad teljesen, az útmutató szerint ugyanis elveszti zselésítő képességét a forralástól. Itt azért rendesen el is akadtam, hiszen a recept szerint ezt ahogy kész a cukor össze kell önteni egymással... Még így is, hogy 5 percet pihent az a gyanúm támadt, hogy még jóval 100°C feletti a hőmérséklete. Mikor kicsit jobban megnéztem a cukrot nagy tanácstalanságomban észrevettem, hogy bizony igen gyorsan kristályosodni kezdett a teteje. Úgy törtem fel a kanállal a vékony cukorhártyát, ez gyorsan vissza is oldódott a nagy egészbe és mivel nem akartam, hogy ez még rosszabb legyen, gyorsan beleöntöttem a zselét elmormolva egy kis fohászt.
NA itt váltottam sebességet: parafa, tál, tepsi, robotgép, ételfesték az asztalra. Tepsi egyenletes hintése cukorral (most kristálycukrot használtam, lehet, hogy legközelebb porcukrot szitálok bele). Egy pohár, két tojás. Gyorsan szétválasztottam, fehérje a tálba, sárgája a pohárba. Kézmosás. Pohár a hűtőbe. Egy csipet só a fehérjébe. És már zúgott is a robotgép maxon.
-ANYUUUUUUU! - kiáltottam ekkor. :)
Jött is rögtön és lassan belekanalazta nekem a szirupot a habba. MAjd belecsepegtette nekem a vaníliaaromát is. Nem vagyok kémikus, de úgy éreztem magam, mint aki átütő kísérletet végez. A hab nőni kezdett és a tál majdnem megtelt; sacc-per-kb két-és-fél-háromszorosára duzzadt az anyag. A felét beleöntöttem a tepsibe, a másik felét kikevertem egy kevés kék ételfestékkel. Míg én kezet mostam, mert már mindkét kezem jól ragadt a cukortól, anyu márványmintát rajzolgatott bele a spatulával.
A recept szerint minimum 8 órát kell pihennie, a mienk kedd estétől egészen péntek estig a tepsiben dekkolt. Aztán szenvedve felszeleteltem és porcukorba forgattam. Ne lepjen meg senkit, hogy szeleteléskor eltűnik a vágás, pillanatok alatt újra összenő, ezért is kell porcukorba forgatni minden oldalát. Porcukrozva viszont szállíthatóvá válik és nem kell minden szem után kezet mosni :)
Jó buli, mindenképpen érdemes kipróbálni.
Konyhában töltött idő:
Kukoricaszirup: ~1 óra
Pillecukor: ~másfél óra főzés/habverés (mert kis lángon volt vagy 20 percig...) + ~20perc porcukrozás; legközelebb szerintem olyan fél óra-óra alatt meglesz, mert majd jól kinyitom a gázt :)
Jó szórakozást, jó étvágyat hozzá!
Zsani
